Leszámolás

Nem tudom, eme regényemet kinek mutatom majd meg tanító jelleggel. Minden esetre leírok most mindent, ami bánt. MINDENT.
 

Ott vagy te, első balul elsült netes románcomnak tagja. Szerettem volna tapasztalni, s tapasztaltam, de azt hiszem a rossz úton. Ittas, verekedős ember voltál, akit sosem ismertem meg ennél jobban. Mindig csak a rossz oldaladról hallottam. Elég is volt ott, hol múltunk lezárult, mikor elküldtelek a fenébe, majd anyám által 1 hónap géptávolságra itéltettem.
 

Aztán ott voltál te, ki már annyira valóságos voltál, hogy duálomnak hittelek. Az is voltál a magad róka szellemével, és a magam farkasával… De szépek is voltunk! Vízöntő-vízöntő aszcendenses páros. Soha nem volt köztünk konfliktus. SOHA. A többiek meglepetésére. Aztán.. időkkel később mégis lett általam. Sajnálom, hogy rózsás kapcsolatunk sorvadó fájdalomba, majd abba torkollott, hogy végleg elváltunk. Pontosabban te dobtál el, én pedig ezt nem feledem el. Már ugyanakkor nem fáj, sebe csak hűlt hely szívemen. Gondolni fogok sikereidre. Reménykedni: sok lesz, és el nem feledni, hogy valaha is voltál nekem: mint a meghatározó, igazi Első.

Aztán máig itt vagy nekem te. A neveden kívül fogalmam sincs, ki vagy. Egy félénk és visszahúzódó ember képét öltöd magadra, de ahányszor szabadabb volt a gyeplő, te nem félted visszafogni magad. Bátran engedtél minden kísértésnek, mindig érdekes helyzeteket alkotva meg. A legutóbbi is ilyen volt, habár sebet ejtett, hogy nem szeretsz úgy… ím nem is fogom elvárni, de reménykedem még egy helyen. Egy apró helyen: kristályfalú kastélyom oltárán.
Ha pedig nem is jönne össze, mint reményvesztett kutya, úszok majd a szurokban, s kecmergek ki büszkeséggel, mint a poraiba hamvadt főnix, aki új életre kel.

És ott vagy te, mint a testem anyja, és te, mint a lelkemé. Ti tesztek olyanná, mint amilyen most vagyok: erős, betegen is erős. Makacs, mint voltam mindig, kitartó, mintha csak Shire lennék most is.
S persze ott vagytok ti, ki közreműködtök mindennapjaimban: A tündér, A sárkány, A farkas, Kedves tanítványom és Sise, és SISEIM.
Meg persze még sokan mások, akik nélkül soha nem lettem volna az, aki. Ezért érdemes mindig felkelnem. Mindig harcolnom. „Soha fel nem adnom” . Épp úgy, ahogy ígértem.